A kezdetek
A Marvel nagy jövőt látott egy olyan filmben, amiben több szuperhős fog össze, így hát adott volt a feladat. Alapnak a Bosszú Angyalai képregényt választották, de a filmet átnevezték Bosszúállóknak, ugyanakkor megtartották az eredti megnevezést is. Eredetileg Hangyaember, Vasember, Hulk, Amerikai Kapitány és Darázs lett volna a csapatban. 2010. áprilisában már folytak a tárgyalások, és ekkor tudni lehetett, hogy Thor és Nick Fury is szerepet kaphat. Szintén áprilisban már találgatások folytak arról, hogy Joss Whedon lesz a rendező. A média nem bolygatta túlságosan az előkészületeket, alig pár hír került ki arról, hogy ebben az időszakban mi zajlott. Néhány karakter, pédául Tony Stark vagy Hulk megformálója adott volt a korábbi független filmekből. Később kiderült, hogy a végleges csapat a következő hősökől fog állni: Vasember, Hulk, Thor, Amerikai kapitány, Fekete Özvegy és Sólyomszem. Már biztos volt, hogy a Nick Fury-t alakító Samuel L. Jackson is főszerepet kapott.
A forgatás
A film legfőbb helyszíne New York, ahol a nagy csata zajlik, ezért rengeteg külső jelenetet felvettek. 2011 augusztusában tönkelegével jöttek a paparazzi videók és képek a forgatásról. Legtöbbjük robbanásokat, és a színészeket ábrázolta civilben és karakterükként. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy ki lesz a főgonosz, így mindeni nagy érdeklődéssel elemezte a képeket. A hónap közepe fele megjelent képek alapján helyesn következtettek arra, hogy az ellenfelek a chiaturik lesznek, akik földönkívüliek, és Loki zúdítja őket a Földre. Pár nappal ezután a stáb Cleveland-ba utazott, ahol egy teljes utcát zártak le szeptember 2-ig. Azokat a jeleneteket vették fel, amelyek a filmben New York 42. utcájában zajlanak. A paparazzi képeken látszott, hogy igen sok dolgot elkészítettek a díszletben ahelyett, hogy számítógéppel oldották volna meg. Közben egyre több és több videó jelent meg, így sajnos lassan kirajzolódott a csatajelenet, bár nem lehetett teljességében kikövetkeztetni a filmben látottakat. Szeptember 5-én New York-ban forgattak. Többen beszéltek arról, hogy a zárójelenetet vették fel, amit egy kicsit késöbbi nyilatkozat is alátámasztott. Október elején az Entertainment Weekly legújabb számában közölt le backstage képeket interjúkkal. Ezeken a fotókón már látszik a greenscreen technológia használata. Ezt a számítógépes megoldást rengeteg jelenetnél felhasználták. A S.H.I.E.L.D. légiközpontjában kék változatban hasznosították. A forgatásról készült videókért kattints IDE!
Marketing, előzetesek és poszterek
A bemutatásig nagy hangsúlyt fektettek a Bosszúállók reklámozására. Fokozatosan adagolták az új képeket és előzeteseket ezzel fenntartva a folyamatos érdeklődést. 2011 július vége felé érkezett az elős teaser poszter. Sokat nem mondott el, mindössze egy nagy "A" betű volt rajta, amely a Bosszúállókat jelképezte (Bosszúállók angolul: Avengers). Pár nappal később a Marvel bemutatott minden fontos karakterről egy illusztrációs posztert. Ezek igen pontos rajzok voltak. Céljuk az volt, hogy el lehessen képzelni a karakterek kinézetét a filmben. Július 30-a körül megjelent a médiában egy rövid, 10 másodperces kis videó, ami az Amerikai Kapitány: Az első bosszúálló c. film vetítésének végén volt látható. Köztudott volt, hogy a Marvel filmeknél a stáblista után egy rövid jelenet utal a következő filmre, ami itt a Bosszúállók volt. Október 11-én az Entertainment Tonight bemutatta az első ízelítőt, ami 20 másodpercet adott nekünk a filmből. Sok minden nem derült ki belőle, sőt még Hulk benne sem volt. Nem kellett sokáig várni, ugyanis ezt követően pár órával a Marvel közzétett egy emberséges időtartamú előzetest, amely már komolyabb betekintést engedett. 5 nappal később a Marvel büszkén jelentette be, hogy 24 óra leforgása alatt több mint 10 millióan töltötték le a videót az iTunes-ról, amivel rekordot döntöttek, így már szinte biztos volt a hatalmas érdeklődés a film iránt. November közepén újabb poszterek jelentek meg a karakterekkel banneresen. Végül december 21-én újabb posztereket hoztak nyilvánosságra, melyeken már tisztán látszik, hogy a színészek pózolnak a kamera előtt teljes harci díszben. 9 nappal később megjelent az orosz előzetes, ami azon kívűl, hogy oroszul beszéltek benne, mást is tartogatott magában, ugyanis új jeleneteket láthattunk. Január elején újabb poszter látott napvilágot, melyen már az összes Bosszúálló képe van összeszerkesztve. Február 29-én egy újabb szerkesztett poszter következett. Ez volt az, amit az elsőszámú Bosszúállók poszternek tekintettek. Ugyanezen a napon újabb előzetest adtak ki, amelyel még jobban fokozták a várakozást. Ez az adatokon is meglátszott, ugyanis ezúttal 24 óra alatt 13,7 millióan töltötték le a videót az iTunes-ról. Március 8-án megjelent egy német előzetes, ami pár új képsort tartalmazott, köztük Amerikai Kapitány és Tony Stark szópárbajának egy részletét. Március 13-án újabb karakterposzterek jöttek. 2 nappal később kijött egy Japán előzetes, ami szintén tartalmazott új jeleneteket,. Eközben egy Facebook szavazáson a legnépszerűbb karakter díját Vasember nyerte el. Március 27-én a Disney XP-n három karakterről, Vasemberről, Fekete Özvegyről és Nick Fury-ról jelentek meg karakter trailerek, amiknek középpontjukban nem csak a Bosszúállók, hanem a korábbi két Vasember film is állt. 31-én a TV-ben kibővített előzeteseket láthattunk. Április 2-án szintén ilyen spotok jelentek meg a televíziókban apróbb bónuszjelenetekkel. A film az Acura és Target márkákkal kötött szerződést, így az ők reklámjaikban is megjelentek a Bosszúállókat népszerűsítő elemek. Április 4-én új vágányba terelődött a reklámozás, ugyanis háttérképeket tettek közzé, bár még ezen a napon is érkezett egy új jelenet a film elejéből, amikor Fekete Özvegy kiszabadul a fogságából. Másnap 12 újabb háttérképet tettek elérhetővé, melyek a klasszikus képregény-szuperhősök látványt tükrözi. 5-én két újabb TV spot került elő, melyek közül az egyikben semmi újdonság nem volt csupán máshogy vágták össze, a másikban pedig Amerikai Kapitány szemszögéből láthatjuk a felállást. 10-én ismét két videó jelent meg, melyekben szintén nem volt túl sok értékelhető új anyag. Nyilván már nem akartak több jelenetet nyilvánosságra hozni. Ennek ellenére másnap két újabb TV spot látott napvilágot. Az egyikben pár új képsor is volt. Ekkor már arról beszéltek az emberek, hogy a Bosszúállók megdöntik a marketingköltség rekordját. Persze az előzetesek ennek csak egy részük volt, Amerikában rengeteg poszterbe botlott az ember az utcán. Végül április 12-én eljött a világpremier, és ezzel a marketing időszak lezárult. Sajnos nem hozták nyilvánosságra, hogy pontosan mennyit költöttek a reklámozásra, de a 220 millió dolláros költségvetés jó része elmehetett rá.
A fogadtatás
A világpremier után még egy kicsit várni kellett, hogy a mozikba kerüljön a film. Kicsit várni kellett arra a bizonyos napra. Arra, amelyik majdnem rekordott döntött. Igen. Az első nap Amerikában a bevétel elérte a 80 millió dollárt, aminél már csak a Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2. volt jobb (91 millió dollár). A Disney szakemberei 175 millióra becsülték ekkor a hétvégét, ami még a Harry Potterét is túlszárnyalta volna. A nemzetközi bevételel 300 millió fölé csúsztak. Egy nap alatt az IMDb oldalán 8.8 pontot kapott, a CinemaScore a legjobb, azaz A+ minősítést adott, és a kritikusok 93%-a pozitívan nyilatkozott a produkcióról. A nyitóhétvége után kiderült, hogy a Disney szakemberei rosszul becsültek, de ezzel már nem törődtek, ugyanis a Harry Potter 169 milliós nyitóhétvégéjének rekordját megdöntötte a Bosszúállók a 200,3 milliós bevételével. Ha ezzel még hozzávesszük, hogy világszerte 641 millió dollárt hozott pár nap alatt, kijelenthetjük, hogy igen jövedelmező volt, mivel 220 milliót költöttek a forgatásra, és még kb. ennyit a marketingre. A második hétvégén is elérték a legjobb eredményt, és már túllépték az 1 milliárd dollárt. Ekkor azt becsülték, hogy ugyan a Titanic 2,1 milliárdját nem fogja elérni, de jó esélye van arra, hogy a minden idők 3. legnagyobb bevételét hozó film címét megkapja. Az első két hétvége után 25 rekord fűződött a filmhez, melyeket ITT nézhetsz meg. A harmadik hétvégén még mindig a Top10 első helyét foglalata el, és világszerte 1,180 milliárd volt a bevétele. A 4. hétvégén az USA , és a Minden idők legnagyobb bevételét hozó filmek listáján a 3. helyet érte el.
Általános információk
Szereplők:
Robert Downey Jr. - Tony Stark / Vasember
Chris Evans - Steve Rogers / Amerikai Kapitány
Mark Ruffalo - Dr. Bruce Banner / Hulk
Chris Hemsworth - Thor
Scarlett Johansson - Natasha Romanoff / Fekete Özvegy
Jeremy Rennel - Clint Barton / Sólyomszem
Tom Hiddleston - Loki
Cobie Smulders - Maria Hill ügynök
Samuel L. Jackson - Nick Fury
Clark Gregg - Phil Coulson ügynök
Stellan Skarsgard - Dr. Erik Selvig
Gwyneth Paltrow - Virginia "Pepper" Potts
Paul Bettany - JARVIS
Alkotók és egyebek:
Rendező: Joss Whedon
Producer: Kevin Feige
Forgatókönyvíró: Zak Penn, Joss Whedon
Zene: Alan Silvestri
Operatőr: Seamus McGarvey
Vágó: Jeffrey Ford, Paul Rubell
Meghatározás: színes, szinkronos amerikai fantasztikus akciófilm
Gyártó: Marvel Studios
Eredeti nyelv: angol
Időtartam: 142 perc
Költségvetés: 220 millió dollár +marketing
Forgalmazó: Walt Disney Pictures, Fórum Hungary
Premier: 2012. május 4. Magyarországon: 2012. április 26.
Korhatár: 12
Összes bevétel: 1 511 757 910 dollár
Díjak és jelölések:
BAFTA-díj (2013) - Legjobb vizuális effektusok jelölés
Oscar-díj (2013) - Legjobb vizuális effektusok jelölés
Golden Globe-díj (2013) - Legjobb vizuális effektusok jelölés
Kids' Choice Awards (2013) - Kedvenc film jelölés
Kids' Choice Awards (2013) - Kedvenc színésznő (Scarlett Johansson) jelölés
Kids' Choice Awards (2013) - Kedvenc női seggrúgó (Scarlett Johansson) jelölés
Kids' Choice Awards (2013) - Kedvenc férfi seggrúgó (Robert Downey Jr., Chris Hemsworth) jelölés
Kids' Choice Awards (2013) - Kedvenc gonosz (Tom Hiddleston) jelölés
Jameson Empire Awards (2013) - Legjobb sci-fi/fantasy jelölés
Jameson Empire Awards (2013) - Legjobb 3D művészet jelölés
Jameson Empire Awards (2013) - Legjobb színész (Robert Downey Jr.) jelölés
Jameson Empire Awards (2013) - Legjobb rendező (Joss Whedon) jelölés
Jameson Empire Awards (2013) - Legjobb film jelölés
MTV Movie Awards (2013) - Kedvenc képernyő duó (Robert Downey Jr. és Mark Ruffalo) jelölés
MTV Movie Awards (2013) - Az év filmje
MTV Movie Awards (2013) - Kedvenc csata
MTV Movie Awards (2013) - Kedvenc gonosz (Tom Hiddleston)
Filmplakát:
Saját gyűjtés, másolni TILOS!
|