
Kicsoda JARVIS?
JARVIS egy mesterséges intelligencia, amit Tony hozott létre. A mozaikszó a Just A Rather Very Intelligent System-et rövidíti, ami körülbelül annyit tesz, hogy Csak Egy Meglehetősen Nagyon Értelmes/Intelligens Rendszer. Feltehetőleg azért ezeket a szavakat használták, mert a rövidítésük egy létező, angol férfinév.
JARVIS a filmben
Amikor Christine Everhart, és Pepper találkoznak Tony házában, Pepper házvezetőnek nevezi JARVIS-t. Ennek fő oka a képregényre vezethető vissza, de erről majd később. JARVIS jelen van az egész házban. Képes kommunikálni Tonyval, és végrehajtani az általa kiadott parancsokat. A ház üvegfelületeit (ablak, üvegasztal) kijelzőnek tudja használni. Erről bővebben ITT olvashatsz. Amikor Tony megalkotja a páncélt, JARVIS számos ponton segít neki, és kiderül, hogy humorérzéke is van. Később azt is megtudhatjuk, hogy JARVIS képes aludni, tehát el tud fáradni, és friss is tud lenni. Erre két dologból lehet következtetni: 1.) Amikor Tony elindul ezt mondja JARVIS-nak: "Ne maradj fent sokáig!". 2.) Később, amikor Tony lemegy a garázsba, és bekapcsolja a számítógépeket, így szól: "Ébresztő, megjött apuci!", mire JARVIS is köszönti Tonyt. JARVIS intelligenciája nem sokkal marad le Tonyé után. Az új kémiai részecske megalkotása során szinte a fél munkát ő végzi. Számos tesztet tud lefuttatni, és információkat keres és juttat el Tonyhoz, valamint számításokat végez. Amikor Tony bebújik a páncélba, és elindul repülni, JARVIS közli, hogy online van, vagyis az interneten keresztül kapcsolódik a páncélhoz. Nyílván a páncélt ő is irányítja, mivel Tony nehezen tudna benne gombokat nyomogatni. Amikor Tony nincs otthon, és a páncél sincs rajta, a mobiltelefonján keresztül kommunikál JARVIS-szal.
Érdekességek JARVIS-ról
-
Az eredeti Vasember képregényekben nincs semmiféle mesterséges intelligencia, ugyanis Jarvis a Stark ház házvezetője, vagyis egy hús-vér ember.
-
JARVIS eredeti hangját Paul Bettany adta
-
A magyar szinkronban Szabó Sípos Barnabás kölcsönzi a hangját
-
Paul Bettany elmondása szerint még egyetlen Vasember filmet sem látott., és nem is tervezi, hogy megnézi. Még a történetről sincs sok információja, ugyanis a forgatókönyvnek csak azt a részét kapta meg, amelyikben JARVIS szerepel.
Néhány párbeszéd JARVIS-szal
JARVIS: Uram, még rengeteg terabyte-nyi adatot kell feldolgoznom.
Tony Stark: JARVIS, néha futni kezdesz, mielőtt járni tudsz,
-----------------------------------------------------
JARVIS: Kész a renderelés.
Tony Stark: Ez így túl kihívó, nem?
JARVIS: Mit is képzeltem, hisz maga mindig olyan diszkrét.
Tony Stark: Tudod mit? Adj hozzá egy kis vöröset!
JARVIS: Hát persze, azzal alig lesz feltűnő.
-----------------------------------------------------
(Felkerül az internetre egy videó amin Tony felesel a szenátornak)
JARVIS: Nagyon üdítő végre olyan videót látni önről, ahol fel van öltözve, Uram!
Tony: Haha.
Saját gyűjtés, másolni TILOS!
|